OKT 15. szakasz (Dobogókő - Rozália téglagyár) március 8.

Reggel 7:00 órakor keltünk és igyekeztünk gyorsan elkészülni, hogy elérjük a Szentlélek térről 8:45- kor induló HÉV-et. Szerencsénk volt, mert egy kis futással a kocsitól pont elcsíptük, úgy tűnik mostanában mindig egy kis járművekhez való bemelegítő kocogással kezdjük a túráinkat. :)

A HÉV-ről Pomáznál szálltunk le, ahol egy jó negyedórát várakoztunk a Dobogókőre induló buszunkra, amit egészen biztosan nem lehet eltéveszteni sem, hiszen a buszmegálló zsúfolásig megtelt hátizsákos turistákkal, akiket mind kicsalogatott a meleg tavaszi időjárás. Annyian voltunk, hogy egy buszra fel sem fértünk mindannyian.

Dobogókőre fölfelé haladva az időjárás kezdett ősziesebb hangulatot venni, egy két helyen jókora ködben törtünk előre a szerpentines úton fölfelé és az ablakon keresztül is lehetett látni, hogy a levegő is némiképp lejjebb hűlt a Két bükkfa-nyereg közelében már. Dobogókőre felérve azonban kitisztult az idő, és meglepve tapasztaltuk, hogy a parkoló szinte üresen állt fent, még a kirándulásaink során szinte kötelező kitérőnek számító ásványost sem találtuk fent. Úgy látszik nőnap alkalmából Dobogókőig kevesen merészkednek el.

Így hát egyből elsétáltunk a Báró Eötvös Lóránd menedékházhoz, ahol beszereztük az első pecsétünket és még pár darab szerzeményt a Kéktúra füzetünk elejébe, mint például az Országos Kéktúra 75 évfordulójára készületet, vagy a Dobogókői menedékházét. Egyre több pecsétünk van már. :)

Dobogókövet Matyi büfés falatozás nélkül elhagyni vétek, így hát bár még reggel volt Apu egy zsíros kenyeret én pedig egy almás pitét ettem gyorsan egy kis forró csokival leöblítve.

Második reggelink a Matyi büfénél :)

Majd pedig elindultunk a már jól ismert, sokszor megjárt úton a Zsivány-sziklák irányába. Ezúttal nem tévesztettük el a sziklák felé vezető utcába való letérést, ugyanis valamilyen oknál fogva akárhányszor is jártunk már erre felé, mindig egy utcával előbb akarunk elindulni. Ez a mi közös „rejtélyünk” ugyanis egyik jelzés sem vezet arra. :) :) 

Ismerősként köszöntöttük az apró fahidacskát és a minden időben magányosan álldogáló padocskát, amit mindig kötelezően meg kell örökíteni, már van róla téli, nyári, tavaszi és őszi fotóm is. A padot elhagyva a kedvenc fenyőerdő szakaszom következett. Nagyon szeretem ezeket a fenyőfákat, valahogyan olyan mesebelien festenek, ahogyan sűrűn körül ölelik a keskeny kis ösvényt.

 

A padocska

Kedvenc fenyőerdőm a Zsivány-sziklák felé

Zsivány-sziklák

Meglepődve tapasztaltam, hogy ilyen hamar megérkeztünk a Zsivány-sziklához, 20 perc után már megpillantottuk a jellegzetes kőtömböket és a Hideg-lyukat.

Egy kis kitérőt is tettünk itt, ugyanis leereszkedtünk a sziklák lábához, pár fotó erejéig. Majd folytattuk tovább utunkat az egyre jobban sárosodó terepviszonyok közepette.

Pilisszentkeresztre beérkezve rögtön meg is torpantunk a felső kis közértnél, ahol beszereztük az újabb pecséteket. Nagy szerencsénk volt, mert a közvetlenül előttünk pecsételő fiatal kéktúrázó pár és mi utánunk be is zárt a boltot egy időre, épp, hogy időben csíptük el.

Piliscsabai közért (Pecsételő hely)

7,5 km-re Csobánkától

Pilisszentkeresztet elhagyva a Dera-szurdokban folytattuk tovább az utunkat. Ehhez a szurdokhoz különleges kötődés fűz minket, ugyanis ezt a helyet tekinthetjük egyfajta kiinduló pontjaként túramániánknak. Ugyanis tavaly augusztus elején ide tettünk együtt egy kirándulást és azóta rójuk minden hétvégén a környező erdőket hol Kéktúrázva, hol pedig teljesítménytúrák alkalmával.

Különösen érdekes véletlen, hogy pont most tértünk ide vissza, amikor egy kerek fordulóhoz értünk az eddig megtett túra kilométerek számában, most léptük át a 400 km-t. 

Mészégető a Dera-szurdokban

A Dera-szurdok teljesen átalakult mióta itt jártunk, a patak medret kitisztították, egész kis tavacskák duzzadtak fel néhány helyen és a mészégetők körül is levágták a helyenként fej fölé érő hatalmas gaztengert. Emlékszem nyáron még a több méteres növények között kellett utat törni a körülöttünk döngicsélő rengeteg méh társaságában. Előzőleg a szurdok bejáratánál lévő mészégetőről is csak a térképről értesültünk, most viszont teljes egészében látható volt, sőt meglepve tapasztaltuk, hogy egy harmadik is van a közvetlen közelében. 

Tényleg nagyon idilli ez a kis szurdok, rengeteg hatalmas zöld mohatakaróval fedett sziklával és romantikus fahidacskákkal, amik átívelnek a patakmeder felett.

 

A szurdokvölgyet elhagyva az erdő kiritkult, fakitermelések és vadász lesek mellett haladtunk el. Itt megpihentünk egy kicsit zoknit cserélni és pár fotót készíteni a körülöttünk szálldosó jókora narancságra pillangókról, akik szerencsére nem voltak túl félősek, így könnyen meg lehetett őket örökíteni napfürdőzésük közben.

A távolban a Nagy-Kevély és a Kis-Kevély

A távolban már impozánsan emelkedett ki a lapos tájból összetéveszthetetlenül a Nagy-Kevély kis testvérével a Kis-Kevéllyel együtt. Hihetetlennek tűnt, hogy reggel még Dobogókőn voltunk és most már látjuk az utolsó előtti pecsételő helyünket a távolban, a Kevély-nyeregben.

Csobánka előtt egy kicsit elbizonytalanodtunk, de végül is egy kis keresgélés után ráakadtunk a hűen követett kék jelzésünkre. Innét kicsit emelkedve jutottunk fel a Szentkúthoz. Sajnos forrásvíz nem jött a kútból így csak pár fotót vihettünk magunkkal emlékbe a hangulatos kegyhelytől.

Szentkút (Csobánka közelében)

Pár információ a Szentkútról:

A forrásnak gyógyító híre volt: Lázkutacska, Fieberbründl volt a neve. Egy Mária-jelenés után kapta a Máriakút, Szentkút nevet. A kápolna a XIX. században, a lourdes-i barlang a XX. században épült.
A legenda szerint 1842-ben a Pilis erdőségében egy nyáját legeltető pásztornak megjelent Mária egy forrás közelében lévő mocsaras helyen. A látomás után a falusiak ivásra és mosakodásra használták a forrás vizét, s a víztől többen csodálatos módon meggyógyultak. A zarándokok ma is felkeresik a forrást, vizéből isznak, fájó tagjaikat, főleg szemüket mosogatják.
A XIX. század közepén egy budai és egy pesti német asszony kápolnát építtetett a forrásnál, amit Sarlós Boldogasszony ünnepén áldottak meg. A nyitott forrás fölé a XX. század elején lourdes-i barlangot emeltek, amelybe hamarosan sok hálatábla került az első világháborús katonákért. Itt áll a szerbek keresztje is. Ezen egykor Illés próféta képe volt látható, akinek ünnepén szívesen látogattak ide. A kápolnát az 1930-as évek végén átépítették. Fő búcsúja Sarlós Boldogasszony (július 2).

A Szentkúttól a túra egyik legnehezebb és leg emberpróbálóbb emelkedése következett. Majd nem kis felüdülést jelentett a dombtetőt keresztülszelő beton erdészút, ahol végre újra egy kicsit egyenesbe kerülhettünk. :)

Kemény kaptató a Szentkút után

Itt bár már kicsit fáradtak voltunk, de úgy határoztunk végül is, hogy hallgatunk az interneten olvasott Kéktúra blogokra és egy kis kitérőt teszünk a Macska-barlanghoz. Hát sajnos ez a kitérő nem mondható túl sikeresnek, ugyanis leszámítva azt, hogy egy jó nagyot ereszkedtünk a lábunk alatt lévő szurdokba nem leltünk meg a barlangot. A vége felé már a jelzés is elfogyott és csak egy ágra rászúrt zsebkendő hirdette a Macska-barlang közelségét. Azonban az oda vezető köves talaj igen csúszós volt az elmúlt csapadékos napoktól, így visszafordulásra kényszerültünk.

A Macska-barlang felé

Macska-barlang bejárata (Nem saját kép, mi sajnos nem láttuk)

A Macska-barlang 139 méter hosszú, 24 méter mélységű időszakosan aktív víznyelőbarlang.

A Nagy-Kevély felé közeledve egyre fenyegetőbben meredezett fölénk a hatalmas hegy, itt még azt hittük, hogy tartalék energiáinkból még teljesen meg kell birkóznunk a sziklás orommal. De mint utólag kiderült „csak” a Kevély-nyeregbe kellett felmásznunk egy nem kevésbé könnyed emelkedőn. De azért mind a ketten örültünk, hogy ezúttal kimarad a csúcsmászás, még úgy is visszatérünk a Kevélyre az biztos, a fenséges panoráma miatt megéri. :)

A Nagy-Kevély felé

A Kevély-nyeregben találkoztunk a túránk során először hóvirágokkal, meglepett, hogy a Pilisben csak ilyen kevés helyen „futottunk össze” ezzel a kis apró fehér virággal, hiszen a Budai-hegységben lévő Remete-szurdok szinte roskadozik a tavasz hírnökeitől.

 

A Kevély-nyereg felé

A volt turistaház emlékműve körüli hóvirág szőnyeg

A nyeregben két pecsételő hely is található, de sajnos egyik sem túl jó minőségű, fémbélyegzők.

Kevély-nyereg

A nap már erőteljesen lemenőben volt, amikor a Kevély-nyergi kőfülke mellett haladtunk el, meleg narancssárga fényében fürdőztek a mészkövek, amik napsütötte időben rengeteg fali gyíknak biztosítanak kellemes, meleg pihenőhelyet. A gyíkokkal sajnos most nem találkoztunk, de a naplemente látványa kárpótolt minket. :)

Kevély-nyergi kőfülke

Sőt még a Teve-sziklát is sikerült megcsodálnunk éppen az utolsó pillanatban. A lebukó nap fényében még rózsaszínűbbnek és ezáltal varázslatosabbnak tűnt a lapos táj fölött rendületlenül őrködve álló „teve”.

Teve szikla

A Pilisborosjenő utáni Köves-bérchez már koromsötétben értünk. Kéktúránkból egyszeriben éjszakai túra lett, előkerültek az elemlámpák és úgy botorkáltunk lassacskán lefelé. A Köves-bérc tényleg hű a nevéhez, az utat hatalmas sziklák és gördülő kövek tették nehezebbé.

A Bécsi út felé haladva a sötétbe átfutott előttünk egy jókora róka a házak között, ő most megkezdte éjszaki portyáját, mi meg már látjuk a célt, a Rozália téglagyárat. :)

Valahol a Köves-bércen

A téglagyárhoz egy kis kerülőt kellett tennünk, ugyanis úgy terveztük, hogy busszal megyünk vissza a Szentlélektéren parkoló kocsinkhoz. Csak reménykedtünk, hogy a pecsét miatt nem fog az orrunk előtt elmenni a buszunk.

Egy mezőt kereszteztünk, majd pedig az éjszakai lámpák fényében megindultunk az éj leple alatt elhagyatottnak ható téglagyár felé. Azonban váratlanul egy őrkutya állta az utunkat, aki csak mérgesebb lett amikor felé világítottam az elemlámpámmal. Ugatva indult meg felénk, lélekben már felkészültem a találkozásra, amikor váratlanul egy autó állt közénk. Az a fiatal pár volt, akikkel egy időben indultunk Dobogókőről végig a kéken, ők is az utolsó pecsétükért jöttek és nagyon kedvesen felajánlották, hogy elvisznek minket is autóval. Megmenekültünk a nem túl barátságos őrkutyától!! :)

A gumis bélyegző végét sajnos valaki meglovasította, így a pecsétünk nem lett a legjobb, de azért örültünk neki, hiszen teljesítettünk 15. szakaszt és egyben eddigi leghosszabb Kéktúránkat. :)

A fiatal házaspárról hamarosan kiderült, hogy rokonlelkek és egészen a Szentlélek térig fuvaroztak minket, és közben jött beszélgettünk a Kéktúrás élményekről, hegyekről. :) Ezúton is köszönjük kedvességüket. :)

 

A Kéktúra füzet szerint: 22,2 km és 1544 szint összesen.

Lépésszámláló szerint: 28,86 km, 39145 lépés és 1676 kcal.