Kitörés 25 emléktúra (2014 február 8-9.)

16:30 kor indultunk a várból, ahová csak a hangulat gyanánt baktattunk fel, mivel már előre neveztünk délelőtt. így a Kapisztrán téren csak elkattintottunk pár fotót a gyülekező tömegre, majd egy nagy fordulót vettünk és megkezdtük első kitörés túránkat. 

Kapisztrán tér

Az elején a városi szakaszon még mindenki tetszőleges útvonalon haladhatott, mi úgy határoztunk, hogy a városmajori parkot keresztezzük. A parkból kiérve rádöbbentünk, hogy az előre beszerzett mécseseket sajnos otthon felejtettük, így arra összpontosítottunk, hogy még gyorsan a Diós-árokba érés előtt útba ejtsünk egy virágos boltot. Sikerrel is jártunk, nagy szerencsénkre pont annyi mécsese volt, amennyire szükségünk lett volna. Így most már nyugodtan folytathattuk tovább a túrát, tudván, hogy a táv megtételén kívül még gyertyagyújtással is megemlékezhetünk az elhunyt hősökről. 

A Diós-árokban már egyesült a tömeg és közösen kezdtük el legyűrni a jelentős szintemelkedést. A résztvevőkön kívül még pontőrök is baktattak felfelé korhű öltözetben, ezzel tovább emelve az éjszakai teljesítménytúra egyedi hangulatát. Az utcán felkapaszkodva igencsak megdobogtatta mindenki szívét az emelkedő, így már kellően kimelegedve és bejáródva érkeztünk föl a végtelen hosszúságúnak ható Diós-árok tetejére. 

Diós-árok

 

Fölfelé baktató pontőrök

Majd egy kis lépcsőzést követően érkeztünk meg a Széchenyi emlékműnél lévő első ellenőrző ponthoz. A jó szervezésnek köszönhetően nem kellett hosszasan várakoznunk így kis szusszanást követően első pecsétünkkel folytattunk utunkat. Az időjárás is szerencsére nagyon kedvező volt, nem volt túl hideg sem, csak rettenetesen nagy köd volt, ami egy kicsit nehezítette a fotók készítését. 

Széchenyi emlékműnél lévő első ellenőrző pont

A Normafa felé közeledve már teljesen besötétedett és előkerültek a fejlámpák és az egész túrán rendületlenül végigkísérő „társunk” a sár. Rögtön kiderült, hogy nem voltunk túlságosan előrelátóak, mert az induláskor nem vettük fel a kamáslikat, így most a fejlámpák halovány fényében kellett vele vesződtünk egy út melletti padon. De a nehézségek ellenére igyekeztünk gyorsan megoldani a dolgot, hogy ne nagyon maradjunk le a többiektől és a jövőre vonatkozóan elhatároztuk, hogy legközelebb indulás előtt nem spóroljuk le ezt a dolgot. :)

A Székely kapu alatt átkelve megkezdtük az igazi erdei szakaszunkat, a zöld+ jelzésen haladva. Egy helyen kereszteztük a gyermekvasutat is. Együtt haladtunk jó páran, az út ezen a szakaszon kicsit nyomokban le volt jegesedve, így lassacskán baktattunk előre. Ezúttal már gyakorlottként tértünk le a sárga+ jelzésre, amit a túra előtt pár héttel tartott nappali „terepszemle” alkalmával eltévesztettünk.  Így újból beigazolódott, hogy az útvonal nappali végigjárása igen hasznos és nagy segítség, mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

Már távolról látszottak a fák ágai között átpislákoló mécsesek meleg fényei, melyek megtörték az éjszaka sötétségét. Megérkeztünk az első katonasírhoz. Itt mindenki megállt egy percre, mi is elhelyeztük a mécsesünket, majd tovább indultunk a Csacsi réten lévő második ellenőrző pont irányába. A tömeggel itt sem volt gondunk, több helyen is lehetett sorban állni a pecsétekért egy német katonának vagy éppen egy ápolónőnek öltözött pontőrnél. Majd az első lehetőségnél, a sárga jelzésen lefelé fordulva ereszkedtünk.  

Első katonasír

Csacsi rét

Az út egyre jobban összeszűkült, míg végül egy kicsit feltorlódtunk, mert a talaj igen csúszóssá vált. Páran, hogy elkerüljék a keskeny úton lévő torlódást lent a völgyben törtek maguknak utat. Föntről csak az ágak reccsenését és a sok apró fejlámpa pontszerű fényét lehet látni. Nagyon tetszett az egész teljesítménytúra hangulata, tényleg egyedi és emlékezetes dolog ahogyan az ember a tömeggel együtt megy csak megy előre a koromsötétben.

Kis kaptató következett a János-hegyre fölfelé, a Béka-tó mellett vezetett az utunk, de csak emlékezetből sejtettük, hogy hol bújhat meg az erdő mélyén. Az Erzsébet-kilátó fényei sajnos ezúttal innét nem látszódtak a nagy köd miatt, pedig már a fényképezőmmel a kezemben startra készen vártam, hogy feltűnik meleg sárga fénnyel kecses alakja a távolban, nem baj, majd jövőre. :)

Ellenőrző pont a János-hegyen

Zokni csere az Erzsébet-kilátónál

A János-hegyen egy orosz pontőr csapat várt minket, ezúttal a pecsét mellé még egy fincsi sportszeletet is kaptunk. Az út szélére leülve elfogyasztottuk az otthonról hozott elemózsiát a csokival együtt és Apu megejtett egy zokni cserét, mivel a még csak betörőben lévő baki kicsit feltörte a lábát. Én még tartottam magam, de végül az Erzsébet kilátóra való felkapaszkodás után én is a csere mellett döntöttem. Az egyik sarkamat a vastag téli zokni (mivel nagy hidegre készültünk) sajnos eléggé feltörte, amit hiába ragasztottam le ragtapasszal a túra hátra lévő részén az emelkedők során mindig egy kicsit éreztem.. De hát egy ilyen élményért egy kis kellemetlenséget el lehet viselni. 

Szépjuhásznét elérve a Nagy-Hárs-hegy izzasztott meg minket, ahová felérve újabb pecsételésre került sor a Kaán Károly-kilátónál. Itt vettem észre, hogy a magyar túrázókon kívül még pár német is részt vett a megemlékezésen. Minden elismerésem nekik, hogy külföldiként ide utaztak erre az alkalomra. 

Nagy-Hárs hegy (Kaán Károly-kilátó)

A Bátori-barlangnál a már előre kiszemelt könnyebb utat választottuk és a hídon keltünk át, hogy ne kelljen a vékony sziklás peremen egyensúlyozni a szakadék fölött. Hűvösvölgy előtt még elértünk egy újabb katona sírt, majd a várost elhagyva a túra legnagyobb emelkedője következett, a sárga jelzésen felfelé kanyarogva emelkedtünk rendíthetetlenül és végestelen-végig.

 

Bátori-barlang a nappali "terepszemlén"

Újabb katonasír Hűvösvölgy előtt

Katonasír a vadaskerti nyeregben

A Vadaskerti nyeregben elértük a 25-ös táv utolsó katonasírját és itt kaptuk meg az utolsó előtti pecsétjeinket is. Idén az Újlaki-hegyre nem kapaszkodtunk fel, mert a sár és a jég miatt nem volt járható, így egy új útvonalon kerültünk. 
A siklópálya mellett haladva nagyszerű kilátás nyílt a városra, mint egy ékszerdoboz ezernyi gyémánttal, terült el a lábunk alatt. 

A cél előtt még meg kellett egy utolsó hatalmas akadállyal küzdenünk, a több centis, agyagos és bakancsunkat mélyen lehúzó sárral. Itt estem el a túra alatt először, a lábaink rengeteg kilóval lettek súlyosabbak. A cél előtt nem sokkal az ösvény mellett egy kis szekér állt, egy érdekes ruhába öltözött úr forralt bort mért ki. Végül a sárral megbirkózva még éjfél előtt beértünk a Virágos-nyeregbe, itt kellett egyedül hosszasan sorban állnunk a Boróka büfé előtt kígyózó tömegben. Forró teával melegítettük magunkat az egyre hűvösebb éjszakában. Türelmünket végül siker koronázta a büfében is kacskaringózó sor végén megkaptunk az okleveinket és a jelvényeket. Megcsináltunk ez az!! 

Sorban állás a Boróka büfé előtt (Virágos-nyereg)

A SÁR!!! :)

Még lehetőség lenne falatozni egy kicsit az oklevél mellé járó étel jeggyel, de mi inkább kihagyjuk, hogy ne kelljen a tömegben álldogálni. A Virágos-nyeregből a k+ jelzésen ereszkedünk le az Erdőalja úton várakozó autónkhoz. Az út rettenetesen jeges, a tükör jégen tyúklépésben haladunk és még mind a ketten elcsúszunk egyszer. Sárosan, kellemesen elfáradva és elégedetten érünk az autóhoz.

Fantasztikus teljesítménytúra volt, egyedülálló és emlékezetes hangulattal. Nagyon köszönöm a szervezőknek az emléktúra megrendezése mögötti nagy munkájukat. Méltó emléket állított az elhunyt hősöknek és egyben kellemes kihívásokkal és kellő szintemelkedéssel gazdagította a résztvevőket a Kitörés emléktúra. 

Kitörés 25
Útvonal: Budai vár - Városmajor - Fogaskerekű végállomás - Diós-árok - Széchenyi-hegy - Normafa - Virág-völgy - János-hegy - Nagy-Hárs-hegy - Hűvösvölgy - Vadaskerti emlékmű - Virágos-nyereg

Rajt: Budapest, I.ker. Kapisztrán tér - Magdolna torony, a kitörés emléktáblánál
Cél: Virágos-nyereg, Boróka büfé
Táv: 24,5 km
Szint: 1071 m
Szintidő: 8 óra
MTSZ pontszám: 59,5 pont
MSTSZ pontszám: C34/7